Paleolitikum
Dokumentum eszközök
Nyomtatható verzió
Küldje emailben
Szatmár megyében a paleolitikum régészeti lelőhelyei csaknem kizárólag az északi részen, az Avasi medencében és annak határán, a Szamos és a Túr völgyeivel való találkozásánál csoportosulnak. Ez a mikro-régió a Felső Tisza medencéjével alkot szerves egységet. Ebből a szempontból sokatmondó, hogy észak felé, a határhoz közel található a királyházi (Ukrajna, Kárpátalja) kiemelt jelentőségű őskőkori lelőhely.
A paleolitikumra utaló leletek avasi jelenlétét első ízben a Bikszád körül kutatást folytató Roska Márton jelezte. Rendszeres kutatásokat azonban csak 1957-től folytatott C. S. Nicolăescu-Plopşor, aki a bojánházi Bélavára lelőhelyet tárta fel. Utána Maria Bitiri végzett ásatásokat 1960 és 1969 között több avasi lelőhelyen, melyek közül a legfontosabbak: Bélavára, a kőszegremetei Şomoş I. és II. lelőhely, a kányaházi I., II., III., IV. lelőhelyek, valamint a túrterebesi Pusztahegy. A következő harminc év során az Avasban nem folytak régészeti ásatások, csupán 2005-ben és 2006-ban kutattak Bojánháza és Kőszegremete környékén román és francia régészek.
Az avasi lelőhelyek domboldalakon találhatók, melyeket a szél és az eső lekoptatott, s így a történelem előtti korok lakóhelyeinek nyomai alig őriződtek meg. A megmaradt paleolitikus kultúr-rétegek legfennebb 0,70 m vastagok, az egymásra települt kultúrák között nincsenek steril rétegek, és a határok is elmosódnak, ezért a tárgyi maradványokat elsősorban tipológiailag különíthetjük el.
Maria Bitiri a paleolitikum három szakaszát figyelte meg az Avasban. A legkorábbi szakasz 40.000 évvel a jelen előtt kezdődött és 30.000-ig tartott, a közép-paleolitikum végső fázisát jelenti, egyes elemek, azonban, már a felső paleolitikumra jellemzőek. A második és a harmadik szakasz, 30.000-től 10.000-ig, egyaránt a felső paleolitikumhoz sorolható, ide tartozik az avasi lelőhelyek többsége.
Emberi csontmaradványok híján nehéz megmondani, milyen embertípus lakta az Avast a középső paleolitikum vége felé. Az itt lakók lehettek akár az utolsó neandervölgyi ősemberek is, vagy talán az első modern emberek, akik Közel-Keletről jöttek, a Balkánon át. Annyi azonban bizonyos, hogy az Avas felső paleolitikumi lakói már közvetlen ősünk, a homo sapiens sapiens volt.
A paleolitikum (főleg a felső paleolitikum) emberének életmódját részint a régészeti leletek, részint a korunkbeli gyűjtögető és vadászattal foglalkozó társadalmak életviszonyai alapján rekonstruálhatjuk. A paleolitikumbeli közösségek feltehetőleg kis nomád csoportokból álltak, és szükségleteik, valamint tevékenységeik függvényében, állandóan változtatták telephelyeiket. Nagyvadakat ejtettek, kis állatokra vadásztak, növényeket, gyümölcsöket gyűjtögettek. A bujánházi és kőszegremetei dombok meglehetősen sűrűn lakottak voltak a paleolitikum idején, nem véletlenül, hiszen lehetővé tették a környező völgyek szemmel tartását és a vándorló vadcsordák útvonalának nyomon követését.
A paleolitikumot, mint azt neve is jelzi, a pattintott kőszerszámok használata jellemzi. Nem minden kőfajta volt alkalmas az ilyen szerszám előállítására, ezért az akkori ember sok időt töltött azzal, hogy a megfelelő kőfajták forráshelyeit feltárja és kitermelje. Eszközeiket úgy készítették, hogy egy kisebb kőtömbből, terv szerint és ellenőrzött módon, különféle ütögetési technikát használva, lehasítottak egy forgács, lemez vagy penge alakú részt.
Az Avasban szerszámkészítésre használt kőfajták többnyire helyi eredetűek, de találunk távolabbról származókat is, mint a magyarországi Tokaj és a szlovákiai Eperjes környékéről származó obszidiánt vagy a Prut és a Dnyeszter felső folyásától nyert kovakővet. A helyi forrásokból nyert kőzetek között említhető a limno-kvarcitos fajták, a jáspis, a homokkő és az andezit. Ezeket többnyire a folyók medréből vagy valamilyen felszíni kőfejtőből nyerték, mint amilyen a ráksai kőbánya is.
A megfelelő kőmennyiség összegyűjtése után rátértek az eszközök és a szerszámok készítésére. A kő megmunkálásának műhelyei, sőt valóságos központjai alakultak ki. A kőszilánkok és a kőlemezek szolgáltak a későbbi szerszámok alapjául, ezeket csiszolással és reszeléssel tovább formázták. Reszelők, vésők, lyukasztók, szúróeszközök és lándzsahegyek készültek így. A vadászatokon lándzsahegyeket, a hús feldarabolásánál pengéket és kaparókat, a bőr feldolgozásánál és a ruhaneműk készítésénél szúróeszközöket és reszelőket, a csontok és a szarvak feldolgozásánál vésőket és lyukasztókat használtak.
A paleolitikum embere a kőzeteken kívül még különféle csontokat és szarvakat is használt a szerszámkészítéshez. Hasonlóak a világ számos lelőhelyén előkerültek, de az Avas vidékén mindebből – a savas talaj erős korróziója miatt – nem maradt fenn semmi. Végül nehéz elképzelni fa és növényi rostok használata nélkül a szerszámok rögzítését a nyélhez, de természetesen ezek nyomtalanul elenyésztek.
Az ember életmódját teljes mértékben a természet határozta meg. Az éghajlat, a növény- és az állatvilág teljesen különbözött napjainkéitól. A jégkorszakok periodikusan ismétlődő lehűlése és felmelegedése függvényében alakult a táj képe és ennek megfelelően változott a növényzet a sztyeppétől és a tundrától a tűlevelű és a lombhullató fák alkotta dús erdőségekig.
Ezelőtt kb. 11500 évvel a jég sietősen és szinte teljességgel visszahúzódott az európai kontinensről, az éghajlat erőteljesen felmelegedett, a mamutok lakta sztyeppéket pedig felváltották a jóval kisebb állatokkal benépesülő erdők. Az emberi közösségek új megélhetési technikákat kellett kidolgozniuk, alkalmazkodtak az éghajlat és a táj változásaihoz, így megtették az első lépéseket a termelő típusú gazdálkodás kialakításához. E jelentős változásokat hozó korszakot mezolitikumként nevezi a régészet és az újkőkor első fölművelőinek megjelenéséig, a Kárpát-medencében jelen korunk előtt 8000-ig tart. Szatmár megyében csak egyetlen mezolitikus lelőhely ismert, Csomaközön, de minden bizonnyal idővel még több is azonosítható. Az újkőkorral együtt az emberek életmódja is visszavonhatatlanul megváltozik, a halászatot és a vadászatot a földművelés váltja fel. Ezekkel a változásokkal együtt alakul ki a mai is létező életmód rendszere.
A paleolitikumra utaló leletek avasi jelenlétét első ízben a Bikszád körül kutatást folytató Roska Márton jelezte. Rendszeres kutatásokat azonban csak 1957-től folytatott C. S. Nicolăescu-Plopşor, aki a bojánházi Bélavára lelőhelyet tárta fel. Utána Maria Bitiri végzett ásatásokat 1960 és 1969 között több avasi lelőhelyen, melyek közül a legfontosabbak: Bélavára, a kőszegremetei Şomoş I. és II. lelőhely, a kányaházi I., II., III., IV. lelőhelyek, valamint a túrterebesi Pusztahegy. A következő harminc év során az Avasban nem folytak régészeti ásatások, csupán 2005-ben és 2006-ban kutattak Bojánháza és Kőszegremete környékén román és francia régészek.
Az avasi lelőhelyek domboldalakon találhatók, melyeket a szél és az eső lekoptatott, s így a történelem előtti korok lakóhelyeinek nyomai alig őriződtek meg. A megmaradt paleolitikus kultúr-rétegek legfennebb 0,70 m vastagok, az egymásra települt kultúrák között nincsenek steril rétegek, és a határok is elmosódnak, ezért a tárgyi maradványokat elsősorban tipológiailag különíthetjük el.
Maria Bitiri a paleolitikum három szakaszát figyelte meg az Avasban. A legkorábbi szakasz 40.000 évvel a jelen előtt kezdődött és 30.000-ig tartott, a közép-paleolitikum végső fázisát jelenti, egyes elemek, azonban, már a felső paleolitikumra jellemzőek. A második és a harmadik szakasz, 30.000-től 10.000-ig, egyaránt a felső paleolitikumhoz sorolható, ide tartozik az avasi lelőhelyek többsége.
Emberi csontmaradványok híján nehéz megmondani, milyen embertípus lakta az Avast a középső paleolitikum vége felé. Az itt lakók lehettek akár az utolsó neandervölgyi ősemberek is, vagy talán az első modern emberek, akik Közel-Keletről jöttek, a Balkánon át. Annyi azonban bizonyos, hogy az Avas felső paleolitikumi lakói már közvetlen ősünk, a homo sapiens sapiens volt.
A paleolitikum (főleg a felső paleolitikum) emberének életmódját részint a régészeti leletek, részint a korunkbeli gyűjtögető és vadászattal foglalkozó társadalmak életviszonyai alapján rekonstruálhatjuk. A paleolitikumbeli közösségek feltehetőleg kis nomád csoportokból álltak, és szükségleteik, valamint tevékenységeik függvényében, állandóan változtatták telephelyeiket. Nagyvadakat ejtettek, kis állatokra vadásztak, növényeket, gyümölcsöket gyűjtögettek. A bujánházi és kőszegremetei dombok meglehetősen sűrűn lakottak voltak a paleolitikum idején, nem véletlenül, hiszen lehetővé tették a környező völgyek szemmel tartását és a vándorló vadcsordák útvonalának nyomon követését.
A paleolitikumot, mint azt neve is jelzi, a pattintott kőszerszámok használata jellemzi. Nem minden kőfajta volt alkalmas az ilyen szerszám előállítására, ezért az akkori ember sok időt töltött azzal, hogy a megfelelő kőfajták forráshelyeit feltárja és kitermelje. Eszközeiket úgy készítették, hogy egy kisebb kőtömbből, terv szerint és ellenőrzött módon, különféle ütögetési technikát használva, lehasítottak egy forgács, lemez vagy penge alakú részt.
Az Avasban szerszámkészítésre használt kőfajták többnyire helyi eredetűek, de találunk távolabbról származókat is, mint a magyarországi Tokaj és a szlovákiai Eperjes környékéről származó obszidiánt vagy a Prut és a Dnyeszter felső folyásától nyert kovakővet. A helyi forrásokból nyert kőzetek között említhető a limno-kvarcitos fajták, a jáspis, a homokkő és az andezit. Ezeket többnyire a folyók medréből vagy valamilyen felszíni kőfejtőből nyerték, mint amilyen a ráksai kőbánya is.
A megfelelő kőmennyiség összegyűjtése után rátértek az eszközök és a szerszámok készítésére. A kő megmunkálásának műhelyei, sőt valóságos központjai alakultak ki. A kőszilánkok és a kőlemezek szolgáltak a későbbi szerszámok alapjául, ezeket csiszolással és reszeléssel tovább formázták. Reszelők, vésők, lyukasztók, szúróeszközök és lándzsahegyek készültek így. A vadászatokon lándzsahegyeket, a hús feldarabolásánál pengéket és kaparókat, a bőr feldolgozásánál és a ruhaneműk készítésénél szúróeszközöket és reszelőket, a csontok és a szarvak feldolgozásánál vésőket és lyukasztókat használtak.
A paleolitikum embere a kőzeteken kívül még különféle csontokat és szarvakat is használt a szerszámkészítéshez. Hasonlóak a világ számos lelőhelyén előkerültek, de az Avas vidékén mindebből – a savas talaj erős korróziója miatt – nem maradt fenn semmi. Végül nehéz elképzelni fa és növényi rostok használata nélkül a szerszámok rögzítését a nyélhez, de természetesen ezek nyomtalanul elenyésztek.
Az ember életmódját teljes mértékben a természet határozta meg. Az éghajlat, a növény- és az állatvilág teljesen különbözött napjainkéitól. A jégkorszakok periodikusan ismétlődő lehűlése és felmelegedése függvényében alakult a táj képe és ennek megfelelően változott a növényzet a sztyeppétől és a tundrától a tűlevelű és a lombhullató fák alkotta dús erdőségekig.
Ezelőtt kb. 11500 évvel a jég sietősen és szinte teljességgel visszahúzódott az európai kontinensről, az éghajlat erőteljesen felmelegedett, a mamutok lakta sztyeppéket pedig felváltották a jóval kisebb állatokkal benépesülő erdők. Az emberi közösségek új megélhetési technikákat kellett kidolgozniuk, alkalmazkodtak az éghajlat és a táj változásaihoz, így megtették az első lépéseket a termelő típusú gazdálkodás kialakításához. E jelentős változásokat hozó korszakot mezolitikumként nevezi a régészet és az újkőkor első fölművelőinek megjelenéséig, a Kárpát-medencében jelen korunk előtt 8000-ig tart. Szatmár megyében csak egyetlen mezolitikus lelőhely ismert, Csomaközön, de minden bizonnyal idővel még több is azonosítható. Az újkőkorral együtt az emberek életmódja is visszavonhatatlanul megváltozik, a halászatot és a vadászatot a földművelés váltja fel. Ezekkel a változásokkal együtt alakul ki a mai is létező életmód rendszere.
